Otthon voltunk Magyarországon 2. rész A repülőút

A repülőutunk most  nagyon sima volt. Elindultunk szeptember 26-án kora délután Sydney-ből és késő este landoltunk Szingapúrban. Ott volt 1,5 óránk a csatlakozásig, ami pont kényelmesen elég volt ahhoz, hogy átérjünk a másik géphez, közben megejtettük a szokásos ellenőrzést, és már szállhattunk is fel. Irány Helsinki.

Igazi skandináv stílus.

Érdekes tapasztalat volt, hogy milyen mások a repülőterek. Nyilván az időjárás, a hagyományok illetve az ország anyagi helyzete is megmutatkozik abban, hogy mekkora és milyen egy repülőtér. Például amíg Szingapúrban padlószőnyeg borította az egész repülőteret, addig Helsinkiben parketta padló várt bennünket. Szingapúrban halk zene szólt a hangszórókból és az emberek beszélgetéseit halk morajként lehetett megtapasztalni, míg Helsinkiben körülbelül ugyanannyi ember mellett is teljes csönd volt a reptéren. Kivéve minket :-) És egy kis skandináv praktikum, ami szokás szerint egyszerű és nagyszerű és nagyon hasznos lenne minden repülőtéren vagy nemzetközi várótermekben bárhol:

Ez egy töltő állomás bármilyen típusú
és fajtájú elektronikus kütyühöz
természetesen szabad wifi-vel

Sokféle megoldást láttunk már erre, de a legegyszerűbb, legpraktikusabb és legköltséghatékonyabb megoldás ez volt eddig. 

Az időjárásról annyit, hogy elindultunk a 25 C fokból és megérkeztünk Finnországba hajnalban 7 C fokba, a ködbe. Amikor mentünk a reptéren a Petinek először az tűnt fel, hogy radiátorok vannak, amik ráadásul működtek is :-) 

Mit sem törődve ezzel, már alig vártuk az átszállást, amire most 2,5 óránk volt. Már nagyon fáradtak és izgatottak voltunk :-) Az utolsó etapot egy kisebb gépen tettük meg, itt nem volt 4 ülés egymás mellett, csak 2x3. Ezért nem tudtunk mindannyian egymás mellett ülni. Így a gyerekek folyamatosan azzal szórakoztak, hogy ki kivel hogyan foglaljon helyet. De legalább mindenki tudta, hogy a gépen vagyunk :-) 

Ennek köszönhetően viszont szóba elegyedtünk a mögöttünk utazó fiatal családdal, akik Helsinkiben élnek és családlátogatásra mentek haza Budapestre. Mint kiderült tízen éve kint élnek és nyelvészként dolgoznak. Na de milyen nyelvből nyelvészek??? Svéd. És ebből megélnek Finnországban. Természetesen a kisfiúk is svéd nyelvű óvodába jár. És egy nagy felismerés számomra: mindez azért lehetséges, mert Finnországnak két hivatalos nyelve van: a finn és a svéd. Ezek után számomra adott volt a kérdés: a két nyelv nagyon hasonlít egymásra? Mint kiderült, egyáltalán nem. De mégis beszélik egymás nyelvét. Azt hiszem lenne mit tanulni tőlük :-) 

Budapest, Budapest, Te csodás!!! Ahogy a dal is mondja... Amikor megláttuk a repülőgép ablakaiból, hogy közeledünk, nagyon örültünk. Eddig mindannyiunk közül Bibi volt a legkevésbé fogékony a repülés negatív hatásaira, most viszont el kezdett nagyon sírni, valószínűleg fájt a füle vagy a feje, vagy minden a fáradtsággal egybekötve. Szegényt nem nagyon lehetett megnyugtatni, és nem akart az ülésben sem megmaradni bekötve, ami landolásnál kötelező. Így próbáltuk őt vigasztalni, elterelni a figyelmét, de mind hiába. És amikor már a pilóta kiengedte a kerekeket is, azt gondoltam, hogy megúsztuk ennyivel, de nem. A gép újra startolt, gyorsított és megint emelkedni kezdett. Mint utóbb kiderült, túl gyorsan értünk be, és nem volt szabad leszálló helyünk. Ezért kellett még egy kört tennünk. Ez most nagyon rosszkor jött, szegény Bibikém csak sírt. De második neki rugaszkodásra sikerült és leszálltunk :-) Bibi hamar megnyugodott :-)

Kiszállás után felvettük az összes bőröndünket. Az összeset, bizony :-) Nem hagyták el csomagunkat és mi sem hagytunk el semmit :-) Hiánytalanul megérkeztünk Budapestre :-) A kijáratnál, a megbeszéltek szerint két magas embert kerestünk, a fiamat és az édesapját. Ehhez képest a barátainkba botlottunk először, akik meglepetésként kijöttek elénk :-) Végül mindenki meglett, a fiam is, a lányom is. Nem tudom leírni azt a boldogságot, amit akkor éreztem :-)))