Beültünk a taxiba 18 órakor és irány a Liszt Ferenc repülőtér. Kistarcsáról igen hamar odaértünk, kiszálltunk és máris jött az első próba. Hogyan jutunk be két kisgyerkőccel, 4 közel 30 kg-os bőrönddel és 4 kézi poggyásszal a járdáról a becsekkoláshoz. Joci nagy nehezen talált egy kocsit, amire a 4 bőrönd felfért, de a többi még mindig necces volt. Már oly sokszor, most is megállapítottuk, hogy kevés a kezünk. Ezért Peti fiam kénytelen volt hamar megtanulni kezelni a poggyászokat. Nagyon gyorsan belejött, végig sokat segített :-)
Következő lépés: becsekkolás. Úgy tudtuk, hogy a csomagok súlylimitje 30 kg, de most kiderült, hogy az AirChina-nál csak 23 kg lehet egy bőrönd. 4-ből 3 több, mint 23 kg-os volt, de jó fej volt a néni, mert nem számított fel plusz költséget a túlsúlyért. Eddig jók vagyunk...húúú. Majd kiderült, hogy a csomagjainkat nekünk kell felvenni az átszállásoknál és továbbküldeni és újra becsekkolni. Ezt még akkor nem sejtettük, hogy mit is jelent igazából. Egyszer csak pár kínai összekapott a becsekkolásnál, és utólag azt hiszem, talán ezért felejtette le a néni az egyik bőröndünkről azt a bizonyos matricát. Csomagok feladva, pipa. Aztán irány az átvilágítás. Kabát, pulóver, cipő, napszemüveg, kis macik, kézi táskák szalagra, mi pedig át a kapun. Volt bemutatni valónk is: fogkrém, 2 csomag Kalocsai paprika, 1 évre való gyógyszer nekem a pajzsmirigyem miatt. Minden átment, pipa. Aztán a szalag végén amíg visszapakoltunk és felöltöztünk, addig a Bibi beosont a vámosokhoz a szalag mögé. Szokás szerint egy mosollyal mindenkit levett a lábáról, így nem volt probléma :-)
Következő szintre léphettünk :-) Szó szerint...felmentünk a kajáldákhoz, és ettünk egy jót a Burger Kingben, még egy utolsó telefonhívást megejtettünk, utána elindultunk a géphez. Itt volt utoljára, hogy ezt ilyen békésen, nyugodtan tehettük. Felszálltunk az A330-as gépre, a tömeg nyomorba. Nem vagyok klausztrofóbiás, de ezt az óriási gépet nagyon szűkösnek éreztem. A gép két szélén 2-es ülések vannak, középen 4 ülés van egy sorban. Egy ilyen 4-es volt a mi helyünk. Kb. 40 cm széles volt az út, ahol el lehetett járni. Kézi poggyászokkal, gyerekekkel a tömegben ez egy kicsit lehetetlen küldetésnek tűnt. De természetesen kipipáltuk ezt is.
Következő szint: felszállás. Minden simán ment, egy kis füldugulás és már kész is. Aztán felszolgálták a vacsorát, majd lámpaoltás. A két gyerkőc középen ült, mindketten ránk dőltek és középen összeért a lábuk. A Joci szó szerint ezt mondta, amikor megkérdeztem, hogyan emlékszik vissza az útra: "A gyerekek addig rugdosták egymást, amíg el nem aludtak." És ez körülbelül ki is fejezi a valóságot. :-) Mi is próbáltunk aludni, több-kevesebb sikerrel. Ébredés után jött is a reggeli és nem sokkal később le is szálltunk. Azért nem részletezem nagyon, mert tényleg nincs mit. Mindenki riogatott minket, hogy a gyerekekkel nem lehet mit kezdeni a repülőn, és mindig sírnak, és körbe-körbe kell sétálni velük, és állandó sorban állás van a wc-n és különben is borzalmas. Nem minden volt valóban kellemes, de abszolút kibírható volt és a gyerekek hihetetlen jól bírták az utat. Büszke vagyok rájuk, de a többi gyerkőc a gépen ugyanilyen jól viselte. Egy kb. 3 éves gyerek egyszer sírt 3 percig. Összességében ez volt a legdurvább hangoskodás vagy ilyesmi a gyerekesek részéről. Utaztunk összesen 27 órát, kétszer átszálltunk és nem volt ilyen szempontból rossz tapasztalatunk.
Szervusz Viki! Nagyszerű ötlet és jó az írás stílusa is! :-)) Örülök, hogy megosztod másokkal is életed különleges eseményeit! Várom a folytatásokat és majd a képeket is! Puszi Jutka néni
VálaszTörlésKedves Jutka néni! Örülök, hogyha tetszik, igyekszem a továbbiakban ennek megfelelően folytatni. :-)
VálaszTörlésSzia Viki! Akkor nem volt olyan vészes a repülés, mint vártátok. Mi történt a cimke nélkül maradt csomaggal? Zs
VálaszTörlésSzia Zsófi! Nem akarom lelőni a poén, de annyit elárulhatok, hogy még a további bejegyzésekben olvashatsz többször is erről a híressé vált csomagról :-) Kis türelem, és kiderül :-)
VálaszTörlés