Első nap Sydney-ben

Megérkeztünk. Mint utóbb kiderült, ingatlan kiadással foglalkozó ügynökök vártak minket, és felvezettek minket a leendő átmeneti szállásunkra. A ház, amibe érkeztünk egy 8 emeletes épület és az 5. emeleten kaptunk egy lakást 1 hónapra. Az épület 1-2 évesnek tűnik, a lakás is nagyon szépen berendezett két hálószobás, két fürdőszobás. 

Utazás 3. / Shanghai - Sydney 18.30.-8.00.

Ott tartottunk, hogy leszállt a gépünk Shanghaiban, fél óra késéssel ezért a szokásos herce-hurcára 30 percünk volt összesen. Ez testvérek között is nagyon-nagyon kevés. Tehát indult az ámokfutás 30 fokos hőségben, csomagokkal, kabátokkal és két kisgyerkőccel a kézben egy óriás repülőtéren. Semmi gáz, Joci nyugalmat sugározva, teljes meggyőződéssel csak ennyit mondott: "Nyugi, elérjük" + egy mosoly. Hát lehet ennek ellent mondani? 

Utazás 2. / Peking-Shanghai 15.30.-17.30. helyett 18.00.

Pekingben leszállt a repülőgép, egy beláthatatlanul nagy repülőtéren. Jött az első kihívás: meg kellett találni, hogy hol tudjuk felvenni a csomagjainkat, mert ezeket nem tették át automatikusan a másik gépre. Mentünk a tömeg után, próbáltunk igyekezni, mert iszonyú távolságok voltak és próbáltunk időben és térben is odaérni, ahova kell. Egyszer csak már nem volt egyértelmű az útvonal. Próbáltunk a reptéri személyzettől segítséget kérni, nagyjából elirányítottak minket, de semmi nem volt egyértelmű. 

Utazunk már - Budapest-Peking 21.10.-12-30.

Beültünk a taxiba 18 órakor és irány a Liszt Ferenc repülőtér. Kistarcsáról igen hamar odaértünk, kiszálltunk és máris jött az első próba. Hogyan jutunk be két kisgyerkőccel, 4 közel 30 kg-os bőrönddel és 4 kézi poggyásszal a járdáról a becsekkoláshoz. Joci nagy nehezen talált egy kocsit, amire a 4 bőrönd felfért, de a többi még mindig necces volt. Már oly sokszor, most is megállapítottuk, hogy kevés a kezünk. Ezért Peti fiam kénytelen volt hamar megtanulni kezelni a poggyászokat. Nagyon gyorsan belejött, végig sokat segített :-)

Irány Sydney

A nem beavatottak kedvéért nagy vonalakban összefoglalnám, hogy miért is indul ez a blog. A férjem, Joci januárban megpályázott egy állást Sydney-ben, amit márciusban meg is kapott. Az eredeti terv szerint a vízum ügyintézés miatt június 1-én kellett volna kezdenie itt Ausztráliában. Több kisebb csodának mondható történet után ez végül meg is valósult. Eladtunk mindent (házat, autót, bútorokat, egyéb ingóságokat), becsomagoltuk a maradékot, fogtuk a két kisebb gyerkőcünket és elindultunk világot látni.